Írások, versek

az életről, tudatosságról, szeretetről

Túrmezei Erzsébet: Ha nem teszek semmit sem

Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Most megnyugoszom,
most elpihenek
békén, szabadon,
mint gyenge gyerek,
és nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

S míg ölel a fény
és ölel a csend,
és árad belém,
és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten,

új gyümölcs terem,
másoknak terem,
érik csendesen
erő, győzelem…
ha nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

A stressz nem csupán betegség, hanem annak a tünete, hogy valaki más életét éljük, hogy olyan dobszóra menetelünk, amely nincs összhangban a saját ritmusunkkal, hogy olyan szerepet alakítunk, amelyet nem mi írtunk, és valami idegen tekintélyszemély darabjában játszunk.
A depresszió több, mint alacsony önbecsülés; távolról és idejekorán érkező jel, hogy rossz úton járunk, hogy elnyomunk, kirekesztünk, bebörtönzünk és nem tisztelünk valamit magunkban. 
Kiégéssel figyelmeztet a természet, hogy megtettük ugyan a mozdulatokat, de a lelkünk nem volt benne, hogy zombik vagyunk, élő halottak, alvajárók. 
A hamis optimizmus pedig olyan, mint amikor élénkítő szerekkel próbálják feldobni a kimerült idegrendszert.

Figyelj,ha egyszer meghalok, elfújok
néhány csillagot, mint tortán a
gyertyát, hát csak ne sirassatok...
Figyelj,ha egyszer meghalok, némák
legyetek, s szótlanok, ha temettek, ne
földeljetek, s szóval ne méltassatok... Figyelj, ha egyszer meghalok, könnyek
nélkül búcsúzzatok, ha ismertetek,
megértitek, ha nem, minek
hazudjatok...Figyelj, ha egyszer
meghalok, három edénybe rakjatok,
szétosztván az isteneim között.. gyermekeimnek adjatok...

Figyelj, ha egyszer meghalok, ők érteni
fogják, mire gondolok, és ott adnak a
szélnek engem, ahol a leginkább
boldogok... Figyelj.. ha egyszer
meghalok, vidámak legyetek, s boldogok, örvendjetek a tudásért, hogy
én már jó helyen vagyok... Figyelj, mert
egyszer meghalok.., de most kellenek a
szép napok... A törődés, a tiszta
gondolat, őszinte szeretet, társ-tudat..,
mert a szívem még ..hallod? Még eleven, még dobog, most kell, hogy
szeress, mert most még élek, most
örülök a virágnak, ha kapok.. most
még.. figyelsz rám??..mert most még itt
vagyok..."

Nem érdekel, miből élsz. 
Azt akarom tudni, mire vágysz, és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal.
Nem érdekel, hány éves vagy. 
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért, és azért a kalandért, hogy életben vagy. Nem érdekel milyen bolygók köröznek holdad körül. 
Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai, hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől, hogy érhet-e még fájdalom. Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e fájdalmamat és fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd, vagy mindenképp megváltoztatni akarnád. 
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, hogy tudsz-e vadul táncolni, az eksztázistól megrészegülve, anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, reálisak, és emlékezzünk emberi mivoltunk korlátaira.

Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e. 
Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradhass önmagadhoz. Hogy elviseled-e a csalás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet. 
Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e, s ezáltal megbízható. 
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem mindennap pompázik, és hogy tudod-e Isten jelenlétéből meríteni életed. 
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni, és a tóparton állva, mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen!

Nem érdekel, hol élsz, és mennyi pénzed van. 
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után, megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek megadd mindazt, amire szükségük van.

Nem érdekel, ki vagy, és hogy kerültél ide. 
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe és nem hátrálsz-e meg.

Nem érdekel, hol, mit és kitől tanultál. 
Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van. 
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal, és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál.

"Az idő nem fontos, ne sajnáld a napokat. Az ünnepi ebédhez a szakácsnő sok-sok mindent belevág egy nagy fazékba, ezért fogadj be te is mindent. 

Hordozd saját magad és mások fájdalmát, a titkokat, melyek körülvesznek. Ne siess! 

Az eszmélés lassan, de biztosan, végtelen csendben, derűsen történik. Környezeted megzavarhatja, de meg nem szakíthatja mindezt.

Lassan lehiggadsz, megnyugszol. 

Kitisztulnak gondolataid, vágyaid, hatalmas béke önt el. Megvilágosodsz. 

Felsejlik Isten végtelen nyugodt keze vonása a világon. Mint felhővé szelídült tajték,

onnan fentről mindent sokkal tisztábban fogsz látni. Források fakadnak fel benned. 

Érezni fogod magadban az erőt, amely most már nem magadért: értük, a világért fakad. 

Már nem harcolni akarsz, hanem teremteni. Nem gyűlölsz senkit és semmit, nem pusztítani akarsz, hanem segíteni, alkotni, életet adni, a beléd áramló fényt továbbengedni, -árasztani. Hiszed, hogy nemcsak része vagy a világnak, hanem partnere a mindenséget szeretetből szakadatlanul tovább teremtő Istennek…. 

Érzed a hegyeket mozgató erőt magadban, tudod, hogy emberek fognak születni, talpra állni, gyógyulni szavadra. De még ez sem fontos.

Semmi sem fontos, csak az a KAPCSOLAT,

mely nap mint nap, lassan felkel, és beragyogja világodat. Istennek társa vagy…”

 


 

Minden egyes emberi lény időben és térben korlátozott része annak az egésznek, amit mi „Univerzumnak” hívunk.

Az ember önmagát – érzéseit és gondolatait – úgy tapasztalja meg, mint egy olyan dolgot, ami elkülönül a többi dologtól – ez egyfajta optikai érzékcsalódása a tudatosságának.

Ez a káprázat vagy érzékcsalódás egyfajta börtön számunkra, ami saját személyes vágyainkra és néhány hozzánk közel álló személyhez történő ragaszkodásra szűkít le bennünket.

A feladatunk az kellene legyen, hogy kiszabadítsuk magunkat ebből a börtönből, mégpedig azáltal, hogy együttérzésünk körét kiterjesztjük úgy, hogy átöleljük az összes élő teremtményt és az egész természetet a saját gyönyörű valóságában.

Senki sem képes erre teljesen, de maga az erre irányuló próbálkozás része a megszabadulásnak, és a belső biztonságérzet alapja.

“Egy igazi gyógyító nem gyógyít téged; egyszerűen visszatükrözi neked az ösztönös gyógyító képességed.

Ő egy reflektor, egy szerető világosság. Az igazi tanító nem tanít téged; 

nem úgy néz rád, mintha lényegesen különböznél tőle.  Egyszerűen csak visszatükrözi neked a saját belső tudásod,

és emlékeztet a lényed végtelenségére. Ő egy tükör, egy irányjelző tábla. 

És a szeretet az a tér, amiben mindezek lehetségesek; a szeretet gyógyít, a szeretett terében tanuljuk a legtöbbet,

nincs bukással való fenyegetés, nincs büntetés.”

Én én vagyok, és így vagyok jó. Nincs a világon még egy ugyanilyen ember.

Egyes részleteket tekintve sokan hasonlítanak hozzám, de egészében véve senki.

Ennélfogva bármit teszek, azt magamnak tulajdoníthatom, hiszen én magam választottam.

Én rendelkezem mindenemmel,a testemmel és annak minden mozdulatával, az elmémmel, valamennyi gondolatommal és ötletemmel, a szememmel és a képekkel, melyeket észrevesz, az érzéseimmel, a számmal és minden szóval ami elhagyja, a hangommal, legyen az hangos vagy kellemes, minden cselekedetemmel.

Magam birtoklom a képzeletemet, az álmaimat, reményeimet és félelmeimet. Az enyémek győzelmeim és sikereim, kudarcaim és balfogásaim.

Mivel a magam ura vagyok, tökéletesen megismerhetem magamat. Ezáltal minden részemhez bensőséges szeretet és barátság fűzhet. Minden porcikámat érdekeimnek megfelelően használhatom.

Tudom, hogy akadnak bennem érthetetlen vagy számomra még ismeretlen vonások, de amíg barátsággal és szeretettel viszonyulok magamhoz, addig bátran és bizakodva kereshetem a rejtélyek megoldását és önmagam jobb megértésének lehetőségeit.

Akármilyennek tűnök, bármit mondok vagy teszek, gondolok vagy érzek egy adott pillanatban, az mind-mind én vagyok. Bármely időpontban hitelesen képviselem saját magamat.

Ha később visszagondolok arra, milyennek mutatkoztam, szavaimra, cselekedeteimre, eszméimre és indulataimra, talán ez vagy az tőlem idegennek tetszik majd. Akkor elvethetem azt, amit lényemhez megfelelőnek bizonyult, és kitalálhatok valami újat ahelyett, amitől elfordultam.

Érzékeim és képességeim segítségével megállhatom a helyemet, közel kerülhetek másokhoz, eredményeket érhetek el, értelmet és rendszert vihetek az engem körülvevő személyek és dolgok tömegébe.

Bírok magammal, tehát irányíthatom magamat. Én én vagyok, és így vagyok jó.

ÉN: Szia Isten!

ISTEN: Szia!

ÉN: Darabokra hullottam. Össze tudnál újra rakni?

ISTEN: Inkább nem.

ÉN: Miért?

ISTEN: Mert Te nem egy kirakós játék vagy.

ÉN: És mi legyen az életem szétesett darabkáival?

ISTEN: Hagyd ott őket, okkal váltak le rólad. Ne foglalkozz velük egy ideig, aztán döntsd el szükséged van-e még bármelyikre is.

ÉN: Nem értesz! Én összetörtem!

ISTEN: Nem, Te nem értesz engem. Te most éppen túllépsz, fejlődsz. Amit most érzel, az a növekedés fájdalma. Megszabadulsz a hátráltató dolgoktól és emberektől. Nem szétesel, hanem a helyedre kerülsz. Nyugodj meg! Vegyél egy mély lélegzetet és engedd, hogy leváljanak rólad a téged már nem szolgáló részek. Ne ragaszkodj többé ezekhez. Engedd leesni, elmenni.

ÉN: Ha elengedem ezeket, mi marad nekem?

ISTEN: Csak a legjobb darabok.

ÉN: Félek változni.

ISTEN: Folyamatosan ezt mondom: Nem változol! Hanem VALAKIVÉ VÁLSZ!

ÉN: Válok? Kivé?

ISTEN: Azzá válsz, akivé teremtettelek! A fény, a szeretet, a remény, a bátorság, az öröm, az irgalmasság, és az együttérzés emberévé. Sokkal többet adtam neked, mint azok a sekély részek, amikkel azonosítod magad és amikhez annyi félelemmel ragaszkodsz. Hagyd ezeket lehullani. Én szeretlek téged! Ne változz, hanem Legyél! Legyél az, aki valójában vagy! Sosem késő azzá válni, akivé már válhattál volna. Addig fogom ezt mondani neked, amíg nem emlékszel rá.

ÉN: Akkor van egy másik rész.

ISTEN: Igen. Legyen az ilyen.

ÉN: Tehát...Nem vagyok törött?

ISTEN: Nem, de viszont megtörted a fogvatartó sötétséget, akár a hajnal fénye az éjszakát. Ez egy új nap. Válj azzá, aki valójában vagy!

(FordÍtotta: La Loba Orsi-Az asszonyokkal futó farkas)
 

Valakinek bele kellett volna néznie a gyönyörű szemeidbe, amikor megszülettél, és elmondani neked, akkor, abban a pillanatban, hogy mekkora hozzájárulás vagy nekik és mekkora hozzájárulás voltál, és leszel a világnak.

Sajnálom, hogy a legtöbbünkkel ez nem történt meg, mert így kellett volna lennie.

Képzeld el, milyen lenne, ha mindenki ezen a bolygón belenézne a szemedbe, és azt suttogná, és azt mondaná neked, hogy mekkora hozzájárulás vagy. Mennyire hálásak, hogy itt vagy ezen a bolygón. Mennyire hálásak mindenért, ami vagy. Még olyanokért is, amiket te megítélsz. Mennyire hálásak az élénkségedért. A furcsaságodért. A lelkesedésedért, ami néha kontrollon kívül kerül. Hála istennek. A furcsa humorodért. Azért, hogy teljesen bizarr módon nézel erre a világra. És azért a tényért, hogy rohadtul nem adod fel, bármi is történjen. Most mindenki ezen a bolygón belenéz a szemeidbe, és elmondja, hogy mekkora ajándék vagy, és megmutatja neked ennek az energiáját, százak nézőpontjából.

Ha ítélkezel magadon, attól soha nem kapsz többet magadból. Ha elismered magad, akkor igen. Önmagad elismerésével mindig.

Milyen lenne, ha lett volna valaki, aki belenézett volna a szemeidbe minden egyes nap, mióta ezen a bolygón vagy, és egyszerűen csak annyit mondott volna, hogy:

Köszönöm, hogy itt vagy!

Egy ajándék vagy. Beragyogod a bolygót a jelenléteddel, és nagyszerűbbé teszed a nagyszerű lényeddel. Te vagy az a nagyszerűség és a lehetőség, amire a bolygónak szüksége van, és amire vágyik. És legyél erre meghívás, és engedd meg ezt magadnak.

Itt az idő, hogy ezt válasszuk.

És ez legyünk, teljességben.

Kérlek, ne beszélj nekem a "Tiszta Tudatosságról" vagy az "Egységről".

Azt akarom látni, hogyan bánsz a partnereddel, a gyermekeiddel, a szüleiddel, a testeddel.

Kérlek, ne tarts nekem kiselőadást "az elkülönült én illúziójáról" vagy arról, hogyan is érted el az állandó üdvösséget mindössze 7 nap alatt.

A szívedből sugárzó valódi melegséget akarom érezni. Hallani akarom, hogyan tudsz meghallgatni, és olyan információt befogadni, ami nem illeszkedik a személyes hitvallásodba.

Azt akarom látni, hogyan bánsz azokkal, akik nem értenek egyet veled.

Ne beszélj nekem arról, mennyire felébredett is vagy, mennyire egótól mentes.

A szavaidon túl akarlak megismerni. Azt akarom tudni, milyen vagy, amikor nehézség adódik az életedben. Hogy képes vagy-e teljességgel megengedni magadnak a fájdalmadat, és nem a sebezhetetlent játszani.

Hogy képes vagy-e érezni a haragodat, mégsem erőszakosan cselekedni. Hogy képes vagy-e szabad átjárást biztosítani a bánatodnak, de nem válni a rabszolgájává.

Hogy képes vagy-e átérezni a szégyenedet, de nem megszégyeníteni másokat.

Hogy tudod-e elcseszni, aztán pedig felvállalni, hogy elcseszted.

Hogy tudod-e azt mondani, "sajnálom", és őszintén úgy is gondolni.

Hogy képes vagy-e teljességgel emberi lenni, dicsőséges isteni mivoltodban.

Ne beszélj nekem a spiritualitásodról. Tényleg nem érdekel.

VELED szeretnék találkozni. Megismerni a szívedet.

Megismerni a gyönyörű emberi lényt, aki a fényért küzd.

A "spirituális én" előtt. Az összes okos szó előtt.

Akkor van vége, amikor vége van.

És nem akkor van vége, amikor befejeződik, mert ha vége van, akkor még folytatódhat ugyan, de ez nem jelent semmit.

És nem akkor van vége, amikor másutt (máskor, mással etc.) basznak, hanem amikor vége van.

És nem akkor van vége, amikor észreveszik, hanem amikor vége van, és nem is akkor, mikor kimondják vagy kigondolják vagy elhiszik vagy meglátják, hanem amikor vége van.

És nem akkor, amikor valami új elkezdődik, mert attól, hogy vége van, még nem kezdődik el semmi sem.

Vége nem akkor van, amikor szakítanak, otthagynak, összevesznek, elmennek, lelépnek, kirúgnak, kiugranak.

Akkor van vége, amikor vége van.

Amikor vége van, akkor van vége.

Nem akkor van vége, amikor már nincs értelme, mert amikor már nincs értelme, akkor még lehet nagyon sokáig és nagyon rosszul.

Nem akkor van vége, amikor befejeződik, mert lehet, hogy mikor befejeződik, még egyáltalán nincs vége.

Nem akkor van vége, amikor véget akarnak vetni, mert amikor véget akarnak vetni, akkor még javában tart.

Nem akkor van vége, amikor valami új elkezdődik.

Attól, hogy valami új elkezdődik, még nem lesz vége, mert talán éppen ahhoz kell a valami újnak elkezdődnie, hogy ne legyen vége.

Nem akkor van vége, amikor minden érv a mellett szól, hogy vége van, és nem akkor, amikor ezeket az érveket fel is sorakoztatják.

Akkor van vége, amikor vége van.

Ha szerdán délután háromkor vége lett, attól még lehet, hogy este hatkor, vagy csütörtök reggel ismét úgy érezzük, javában tart, és csak két évvel később, kedden délelőtt tízkor leszünk benne biztosak, de vége nem akkor van, amikor biztosak leszünk benne, hanem amikor vége van.

És lehet, hogy közben még azt hisszük néha, hogy úgy van, mint régen, pedig dehogy.

Mindig úgy van, ahogy most van, most pedig vége van.

Amikor vége van, akkor nehéz.

Ezért van az, hogy egyesek abbahagyják, mielőtt vége lenne, mások viszont továbbcsinálják, amikor már rég vége van.

Itt vagyok. Ez vagyok.

Fogadj el, vagy menj!

Nem menekülök el többé.

Kész vagyok együtt égni veled az eksztázis tüzében.

Kész vagyok átszelni veled az emberi kicsinyesség völgyeit.

Kész vagyok arra, hogy a lelkünk meztelenül táncoljon egymással.

Kész vagyok mindent, ami vagyok, rátenni lehetőségeink mérlegére.

Nem tévesztelek meg többé.

Nem viselkedek többé kedvesebben, mint amilyen vagyok.

Nem görnyedek többé össze, hogy elrejtsem a nagyságomat.

Fényt találtam magamban, és ezt kész vagyok megosztani veled.

De nem vagyok többé megvásárolható, mert nem félek az egyedülléttől.

Meginogok. Elesek. Nem tudok mindent. Sebezhető vagyok.

De mindenekelőtt vagyok.

Itt vagyok. Ez vagyok.

Hozom magammal a félelmeimet, a kétségeimet, a vadságomat, 

az erőmet és a szeretetemet. Mindent, ami vagyok, ráteszek a valóság üllőjére.

Ha egymásnak teremtettünk, az igazság közelebb visz bennünket egymáshoz.

Ha a kapcsolatunknak nincs valódi tartalma, azt derítsük ki amilyen gyorsan csak lehet, 

mert az életem rendkívül értékes.

Nincs időm hamis kompromisszumokra.

Az életed rendkívül értékes.

Ha nem mutatom meg magam neked őszintén, megsértelek.

Azzal, hogy itt és most egzisztenciálisan megnyílok a találkozásunknak, megtisztellek téged és magamat.

Valódi esélyt adok annak, hogy megmutatkozzon, ami köztünk van.

Mindent akarok.

Itt vagyok.

Az egészség a csend szívében van.

Az egészség szíve a csend.

A csend határtalan.

A csendben nincs én és nincs te.

A csendben egyek vagyunk.

A csendben válunk átjárhatóvá.

A szívek kapui csak a csendben nyílnak meg.

A csend teljessége a szóban érint meg.

A szó a csend kiáltása.

A szavakban a csend beszél.

A csend szó nélkül üres,a szó csend nélkül színes buborék.

A szó csendélet.

A szavak a csend vágyát növelik, bennük a csend hiánya fájóvá válik.

A szavak által mélyül a csend.

Elengedte. Elengedte.

Egy gondolat vagy szó nélkül, elengedte.

Elengedte a félelmet.

Elengedte az ítélkezést.

Elengedte a feje körül kavargó vélemények seregletét.

Szélnek eresztette a benne `ülésező` határozatképtelen bizottságot.

Elengedte az összes ’helyes’ érvet.

Teljes egészében, habozás és aggodalom nélkül, egyszerűen csak elengedte.

Senkitől nem kért tanácsot.

Nem olvasott könyvet arról hogyan engedjen el.

Nem kereste a szentírásban hogyan kell.

Csak elengedte.

Elengedte mindazokat az emlékeket, amik visszatartották.

Elengedte mindazt a szorongást, ami megakadályozta abban, hogy továbblépjen.

Elengedett mindenféle tervezést és számítást arról, hogy hogyan csinálja jól.

Nem ígérte meg, hogy elengedi.

Nem írt róla naplót.

Nem írta be a Határidőnaplójába mikor fogja elengedni.

Nem jelentetett meg róla közleményt és hirdetést sem adott fel az újságban.

Nem ellenőrizte milyen az időjárás, és a napi horoszkópját sem olvasta el.

Csak elengedte.

Nem elemezte, hogy vajon el kellene-e engednie.

A barátait sem hívta fel, hogy megbeszélje velük a dolgot.

Nem csinált öt-lépéses Spirituális Elme-Kezelési gyakorlatot.

Az imavonalat sem hívta fel.

Egy szót sem szólt.

Csak elengedte.

Senki nem volt a közelében mikor megtörtént.

Nem volt taps, sem gratuláció.

Senki nem köszönte meg neki, vagy dicsérte meg érte.

Senki nem vett észre semmit.

Mint, ahogy egy falevél lehull a fáról, elengedte.

Erőfeszítés nélkül.

Küzdelem nélkül.

Nem volt sem jó, sem rossz.

Az volt ami, és csak annyi.

Az elengedés terében egyszerűen csak megengedte, hogy megtörténjen.

Egy kis mosoly ült ki az arcára.

Finom fuvallat lengte körül.

És a nap és a hold ragyogott mindörökké… 

 

Eredeti vers: Ernest Holmes - She let go

 

" Valamiféle különleges, mágikus tér veszi körbe azokat, akik mertek többször meghalni és feltámadni úgy, hogy közben élnek, igazán. Azokat, akik merték megölni az Egojukat, a mintáikat, a hitrendszereiket.

Azokat, akik nem féltek attól, hogy elpusztítsák a felépített személyiségüket, a környezeti elvárásokat, a helyüket, amelyet be kellett volna tölteniük, hogy befogadják őket.

Valamiféle finom aura veszi körbe azt, aki már nem hazudik önmagának, aki kiszállt a játszmákból, aki nem akarja megszerezni más lelkét és testét, csak csodálni, tisztelni, szeretni.

Finom, puha tér veszi körbe azt, aki szabad, aki lát, aki meghalt, hogy igazán éljen. Azt, aki megélte és megértette, hogy minden elmúlik, de még is örök és el nem veszíthető. 

Azt, aki mer belezuhanni a másik lényébe, aki nem elvenni akar, hanem felemelni, azt, aki minden pillanatnak örül, amit a másikkal tölthet és nem birtokolni akarja.

Az ilyen emberek körül, finom a tér. Finom az otthon. Finom a létezés. Van nyugalom és élet, a terük nem halott, hanem vibráló, ahol nem tudod, de érzed, ott van minden minőség, ami belső nyugalmat ad.

Az ilyen emberek mágikus teret teremtenek maguk körül és az aurájuk úgy vonz mint a fény.Mágikus erő árad abból, aki meg merte járni a saját poklát és végül mennyországot teremtett.

 

Ezt érzed az érintéséből, az erejéből, az otthonából. Ez olyan, amit nem lehet mesterségesen felépíteni, ezt élni kell. 

Élni kell, hogy léteznek olyanok, akiket valamiféle különleges erő vesz körbe, olyan, amiben neked is jó, mint puha párnák között, vagy illatos mezőn.

Az ilyen lénynek aurája van. Mert megdolgozott érte és érted, hogy te is mágikus teret teremthess az életedben."

Amikor hitelesen éljük az életünket, életünkben először fedezzük fel igazi helyünket a világban. 

Erre az önismeretre azonban nem könnyű szert tenni.

Kitartás és bátorság kell ahhoz, hogy az ember beutazza saját legsötétebb mélységeit. 

Ki tudja, mire bukkanunk?

Egy élő sárkányt nem szabad kihagyni a számításból, ha a közelében él az ember. 

Sárkányaink a félelmeink: nappal leselkednek ránk, éjjel pedig megizzasztanak.

Félelem az ismeretlentől. Félelem a bukástól.

Félelem attól, hogy valami újba kezdjünk, amit nem fejezünk majd be. Már megint nem. 

Vagy a valódi félelem, az amelyiktől felkúszik a reszketés a gerincünkön: a félelem attól, hogy sikerrel járunk, hogy igaz énünkké válunk, és szembe kell néznünk a változásokkal, amelyeket az elkerülhetetlenül magával fog hozni. 

Lehet, hogy a mostani életmódunk nem tesz boldoggá, de legalább megnyugtatóan ismerős. Nem tudjuk, most merre tartunk, és ez nagyon félelmetes. Régi álmok támadnak fel, új vágyak ostromolnak. 

Ahelyett, hogy tisztán látnánk, össze vagyunk zavarodva. Hinni kell abban, hogy az önismerettől valójában nincs mit félni, hiszen személyes felfedezéseink végén visszatérünk oda, ahonnan elindultunk, és akkor majd szívünk megsúgja, hogy oda tartozunk.... 

Ma, ha félsz vagy bizonytalan vagy a jövőt illetően, csak markold meg a Fény és a Szeretet kétélű kardját.

Soha ne feledd, hogy említésre sem méltó az a kaland, amelyikben még egy sárkány sem szerepel.

De ahogy a legjobb régi mesékben történik, a kutatás végére érve te is boldogan élsz majd...

FELTÉTLEN SZERETET 

Olyannak szeretlek, amilyen vagy…

miközben a saját stílusodat keresed, amelynek révén kapcsolatba léphetsz a téged körülvevő világgal.

Tiszteletben tartom, hogyan szeretnéd megtanulni a leckéidet.

Tudom, hogy ez így van jól, tudom, hogy pontosan az vagy,

aki lenni szeretnél, és nem az, amit én vagy mások elvárunk.

Tisztában vagyok vele, hogy nem tudom,

mi a legjobb neked, még ha időnként talán azt hiszem is, hogy tudom. Én nem voltam ott, ahol te.

És nem láttam a világot a te szemszögedből.

Nem tudom, milyen tanulási feladatot választottál magadnak,

hogyan és kivel szeretnéd megoldani, és mennyi időt szántál rá.

Nem a te szemeddel néztem – honnan tudhatnám hát, hogy mire van szükséged?

Hagylak, hadd járd az utad – nem ítélem meg a tetteidet sem gondolatban, sem szóban.

Nem tekintem tévedésnek vagy hibának, amit mondasz, vagy teszel.

Látom, hogy sokan sokféleképpen látjuk és tapasztaljuk a világot.

Bármikor fenntartások nélkül elfogadom a döntéseidet.

Egyáltalán nem ítélkezem, mert ha elvitatom a fejlődéshez való jogodat,

akkor elvitatom a sajátomat, és másokét is.

Azokét, akik más utat választanak, mint én, amelybe én talán nem fektetnék energiát,

mégsem tagadnám meg soha a szeretetet,

amelyet Isten belém plántált, hogy árasszam magamból az egész világba.

Ahogyan téged szeretlek, úgy fognak szeretni engem is. Azt fogom learatni, amit elvetettem.

Elismerem a szabad döntéshez való egyetemes jogodat, hogy a saját utadat járd, és előrehaladj vagy megpihenj,

ahogy éppen jónak érzed.

Nem ítélem meg, hogy ez a lépés kicsi-e vagy nagy, könnyű vagy nehéz, felfelé vagy lefelé vezet,

hisz az úgyis csak az én nézőpontom lenne.

Lehet, hogy tétlennek látlak, és ezt értéktelennek tartom,

miközben te mégis gyógyírt adsz a világnak, csupán azzal, hogy létezel,

Isten világosságával megáldva. Nem láthatom át mindig az isteni rend nagy képét.

Az élet minden áramlatának elvitathatatlan joga, hogy maga válassza meg saját fejlődését,

s én szeretettel vallom, hogy tied a döntés joga saját életedet illetően.

Alázattal hajlok meg a felismerés előtt, hogy az, amit én a legjobbnak tartok,

számodra nem feltétlenül helyes.

Tudom, hogy téged is vezetnek, csakúgy, mint engem, és egy belső kényszert követsz,

amely megmutatja neked az utadat.

Tudom, hogy a sok bőrszín, vallás, szokás, nemzetiség és hitrendszer ezen a világon

nagy gazdagsággal ajándékoz meg bennünket, és ebből a sokszínűségből

sok minden a javunkra válik, és sokat tanulhatunk.

Tudom, hogy mindannyian a magunk módján tanuljuk meg, hogyan vihetjük vissza a szeretetet

és a bölcsességet a nagy egészbe.

Tudom, hogyha valami csak egyféleképpen lehetne,

arra csak egyetlenegy embernek lenne szüksége.

Én nem csak olyankor akarlak szeretni, amikor úgy viselkedsz, ahogyan szeretném,

és ugyanabban hiszel, amiben én.

Rájöttem, hogy valójában a fivérem vagy, a nővérem vagy,

mégha máshol születtél és más istenben hiszel is, mint én. 

Az a szeretet, amelyet érzek, Isten egész világát magába öleli.

Tudom, hogy Isten része minden, ami él, s mélyen legbelül szeretetet táplálok minden ember,

minden állat, minden fa és minden virág, minden madár, minden folyam,

minden óceán és a világ minden teremtménye iránt.

Szerető szolgálattal töltöm életem, s azon vagyok, hogy a lehető legjobb lehessek.

Minden nappal kicsit jobban értem az isteni valóság tökéletességét,

és egyre boldogabb vagyok a feltétlen szeretet derűjében.

Navigáció

Kedves leendő ügyfelem!

Ha bármilyen kérésed, kérésed, vagy megjegyzésed van
a szolgáltatásaimmal kapcsolatban,
kérlek, fordulj hozzám  bizalommal a lenti elérhetőségeimen.
Szeretettel várlak egyéni konzultációra, tanfolyamra, egyéb programra
előzetes bejelentkezéssel
a NézőpontVáltás Önfejlesztő Központban! 
A személyes találkozásig, Üdvözlettel: 
Varga Csilla