Párkapcsolati Tanácsadás
Tudom, milyen érzés, sokáig abban hinni, hogy előbb utóbb sikerül majd megoldani a problémákat.
Azután eljön az a pont, amikor úgy érzed, megpróbáltál mindent, de a helyzet mégsem változott.
Örülök, hogy te nem adtad fel, mint mások, és hiszel abban, hogy mindig lehet változni és változtatni!
A párkapcsolati folyamatoknak nincs "kőbe vésett" sablonszerű menete, viszont van egy rugalmas tematikája, mely vezet a folyamatban.
Ehhez elengedhetetlenül szükséges, hogy találkozzanak az elképzeléseink, hogy átbeszéljük, ti mit szeretnétek, és én mit tudok nyújtani. Valamint hogyan, milyen eszközökkel, módszerekkel tudlak benneteket abban segíteni, hogy megtaláljátok (újra) az egymáshoz vezető utat.

Kérdések és válaszok
1. Jelentkezés
Időpont egyeztetéshez kérlek használd a lenti bejelentkező űrlapot2. Első személyes találkozó
Erre az alkalomra legjobb, ha együtt érkeztek.Ez alkalommal bemutatkozás után ti elmondjátok, mi az elképzelésetek, célotok, és átbeszéljük, én mit tudok nektek ajánlani.
3. Folytatjuk a közös munkát
Tisztázzuk a " szerződésünk" alapjait, a folyamat körülbelüli menetét, és elmondjátok részletesen a helyzetet, a jelenlegi körülményeket.Azaz átbeszéljük, hogy mi a probléma, nehézség, helyzet, dilemma, vagyis, hogy hol tart a kapcsolatotok most. Hogyan, miként látjátok a folytatást, mit szeretnétek, azaz mi a célotok a jövőre nézve, és én hogyan tudlak ebben támogatni benneteket, tehát a továbbiakban
4. Szerződünk egymással a folyamatra.
Elmondom, én hogyan, milyen tematika szerint dolgozom, ami -ahogyan már említettem- mindig, minden esetben egyedi.Megbeszéljük a további lépéseket, az árakat, valamint leegyeztetjük a további időpontokat az egyéni alkalmakra.
5. A továbbiakban
Hacsak nem merül fel igény még egy közös alkalomra-külön-külön "dolgozunk" tovább, melyet általában 3-3 egyéni alkalom követ.A konzultációk díja tartalmazza a "háttér" munkát is, azaz minden konzultáció utáni plusz időt, (min. 1/2 -1 óra minden alkalom után) melyet a kitöltött tesztek, feladatok átnézésével, összehasonlításával, valamint az elhangzottak összegzésével töltök, hogy a lehető leginkább megtaláljuk azokat a pontokat, ahol javíthattok a kapcsolat minőségén, hogy minél több örömöt, könnyedséget éljetek meg a mindennapokban.)
6. Ezeket az alkalmakat újra egy közös alkalom követi
Összegezzük, honnan hová jutottunk, mik a tapasztalatok, mi változott, hol tartotok azon a ponton. Lezárjuk az eddigi folyamatot, és átbeszéljük az esetleges folytatást.A teljes ár alkalmankénti fizetés esetén:

- Elköteleződni nem kell, de érdemes, hiszen elindulunk valahonnan, majd megérkezünk, de ez rajtad/rajtatok is múlik, hogy milyen tempóban haladunk, és milyen minőségben
- Tedd le az elvárásaidat magaddal, a pároddal, és velem szemben is
- Fogalmazd meg mi a cél, a szándék, amit elérni vágysz a folyamat végére
- Vállalj "csak " önmagadért felelősséget, mások helyett, és tudd, hogy minden lépéssel/változtatással hatással leszel a párkapcsolatodra is
- Légy türelmes, mert a változást néha nem tudjuk gyorsítani, befolyásolni, hiszen a párkapcsolat "két emberes" dolog...adj időt magatoknak a változásra
- A megoldást keresd a nagybetűs igazság helyett... Hiszen mindkettőtöknek igaza van
- Nyílj ki az újra, új nézőpontokra, új lehetőségekre, megoldásokra, az új önmagadra és az új "mi"-re
- Koncentrálj a jövőre a múlt helyett
- Az Egyéni-, és Párkapcsolati tanácsadás/ Coaching összetett módszertanát, eszközeit
- Az önismeretet és a kommunikációt segítő gyakorlatokat, teszteket, egyéni-, és páros feladatokat
- A Points Of You önismereti (nem jós-!;) kártyáit
- Esetenként beépítve a Mindfulness, és az Access Consciousness elemeit
- Ha bízol bennem, de leginkább magadban
- Ha őszinte vagy velem, és magaddal szemben is
- Ha hajlandó vagy felelősséget vállalni önmagadért
- Ha te is a folyamatban hisze
- Ha hajlandó vagy változni és változtatni a szokásaidon, és akár a viselkedéseden
- Ha szeretnéd egy kicsit jobban megismerni önmagad és a párodat is
- Ha nyitott vagy az új megoldásokra, felismerésekre, nézőpontokra
- Ha a hited esetleg el is vesztetted kicsit, de mégis érzed, hogy "van remény" és adsz még egy esélyt magatoknak
- Ha szeretnéd a problémáról a megoldásra, a tovább lépésre helyezni a hangsúlyt, azaz a jövő lehetőségei felé fordulni
- Ha szeretnéd igazán meghallani a párod, és általa meghallgatva érezni magadat is
- Ha elmélyítenéd a másik iránti szeretetedet
- nem bízol bennem,
- nem vagy őszinte sem velem, sem magaddal
- azt gondolod majd én megoldom helyetted/ helyettetek a problémát
- egy alkalom alatt vársz az összes problémára instant megoldást
- nem vagy hajlandó változni, változtatni
- a másikat akarod megváltoztatni
- ragaszkodsz a régi sérülésekhez, problémákhoz
- nem vállalsz felelősséget magadért, mindenért csakis a párod hibáztatod
- nem hiszel sem benne, sem magadban, és már a kapcsolatban sem
- esetleg orvosi-, pszichológiai-, jogi-, esetleg ügyvédi segítségre van szükséged
- Semmi probléma, nem feltétlenül kell mindkettőtöknek egyszerre "belevágni", tehát nyugodtan elkezdheted egyedül is...
- Ha nem, hidd el, akkor sincs semmi sem hiába; ebben az esetben egyéni szinten haladunk, átbeszéljük mindazokat a dolgokat, amiket most nehéznek érzel, és megoldásokat keresünk együtt, közösen a felmerülő problémákra.
- Hatalmas felismeréseket hozhat az egy-egy új nézőpont, egy addig nem látott/ érzékelt új lehetőség.
- Az egyéni alkalmak során újrakeretezve, átértékelve, egy-egy múltbéli vagy jelenlegi élethelyzetet, sok minden meg tud változni.
- Hitem és személyes tapasztalatom szerint, ha egyéni szinten a helyére kerülnek a dolgok, az jelentős változást gyakorol a párkapcsolatra is, tehát ne csüggedj, gyere el akár egyedül is
Folyamatban gondolkodom
160.000 FT / csomag,mely tartalmaz 2 db közös és
3-3-egyéni konzultációt
BÓNUSZ avagy az én ajándékom nektek: 1-1- egyéni AccessBARS kezelés
Értéke: 24.000 Ft
Alkalomról alkalomra
12.000 FT/óra,mely 60 perc konzultációt tartalmaz
(igény esetén az időtartam növelhető)
Kalandra fel, hív a boldogság!
D & I
Párkapcsolati tanácsadásMagánéleti elakadásaink miatt kerestük meg Csillát 2019. tavaszán. Az elmúlt időszakban mélypontra került a párkapcsolatunk és már szóba jött a szakítás gondolata is, mint lehetséges alternatíva a feszültségeink enyhítésére. Úgy gondoltuk, hogy szükségünk lenne egy szakemberre, aki kívülről ránézve a konfliktusainkra segít megoldást találni rájuk. Az interneten keresgélve Csillára esett a választásunk és szerencsére jól döntöttünk. Néhány közös és egyéni konzultáció elég volt ahhoz, hogy rámutasson a köztünk húzódó problémák gyökerére. Jó coach-ként játékos feladatokkal rávezetett minket arra, hogy egy adott helyzet milyen érzéseket vált ki a másikból, ami miatt látszólag érthetetlen módon reagál. Megtanított minket a másik fejével gondolkodni, valamint számos ötletet és megoldást nyújtott, hogy jobban megértessük magunkat egymással. Megláttatta velünk a személyiségünkből és a habitusunkból eredő különbözőségeinket, amelyek a veszekedéseink fő forrását képezték, mindamellett utat mutatott arra, hogyan tudjuk ezeket a megfelelő türelemmel és empátiával kezelni egymás között. Rávilágított arra is, hogy nem az egymás iránti szeretettel, hanem annak kifejezésével voltak nehézségeink. Most már tudjuk, mit kell tennünk ahhoz, hogy a másik igazán szeretve érezze magát. Sokat javult a kettőnk közötti kommunikáció és visszatért a rendes kerékvágásba a kapcsolatunk. Azóta könnyebben ki merjük mondani az érzéseinket, nem söpörjük a szőnyeg alá a problémáinkat, hanem megbeszéljük azokat és jó úton haladunk afelé, hogy a bolhából ne csináljunk elefántot. Jó szívvel javasoljuk Őt mindazoknak, akik eldöntötték, hogy valóban rendbe szeretnék tenni a kapcsolatukat.
Fontos!
2020.02.15-hatályos jogszabályi rendelkezés, vagyis a "kuruzslótörvény" miatt
A szolgáltatások
A fent kínált szolgáltatások közül egyik sem hagyományos értelemben vett gyógyító technika, és azok egyike sem tartozik a nem konvencionális gyógyító tevékenységek közé, így azok bármelyikén résztvevő egyén számára sem ígér gyógyulást. A Szolgáltató által alkalmazott bármely technika, módszer NEM helyettesíti az orvosi diagnózist, gyógyszeres kezelést, szakvéleményt, kezelést, vagy terápiát!Varga Csilla
egyéni vállalkozó, mint Szolgáltató a jelenlegi Magyarországon hatályos vonatkozó jogszabályok értelmében kijelenti, hogy pszichés vagy fizikai betegséget nem kezel. Szolgáltatóként nem végez semmilyen egészségügyi, gyógyítói, orvosi, vagy pszihoterápiás tevékenységet, továbbá nem vállal felelősséget az ebből adódó félreértésekért, esetleges egészségkárosodásért.Az ügyfél
bármely -a szolgáltató által kínált- szolgáltatásra elküldött jelentkezésével, illetve annak igénybevételével, elismeri és kijelenti, hogy mindezen információk ismeretében van, megértette, és elfogadja azokat.Továbbá kijelenti, hogy kizárólag saját felelősségére vesz részt bármely egyéni, vagy csoportos programon a NézőpontVáltás Önfejlesztő Központban.
Navigáció
Ha bármilyen kérésed, kérésed, vagy megjegyzésed van a szolgáltatásaimmal kapcsolatban, kérlek, fordulj hozzám bizalommal a kapcsolati űrlap elküldésével.
Szeretettel várlak egyéni konzultációra, tanfolyamra, egyéb programra előzetes bejelentkezéssel a
NézőpontVáltás Önfejlesztő Központban!
A személyes találkozásig,
Üdvözlettel:
Varga Csilla