ThetaHealing® egyéni konzultáció

" A ThetaHealing® nemtől, világ nézettől, vallási-, vagy faji hovatartozástól független, nincs meghatározott alsó vagy felső korhatára.
Bárki számára megtanulható, alkalmazható. Egyetlen dolog szükséges hozzá, a hit, egy olyan térben, ami több információt rejt annál, mint amit mi tudunk, tapasztalunk, amit mindezidáig lehetségesnek hittünk, valóságnak gondoltunk. Ahol egy időben jelen van a múlt, a jelen, és a jövő, ahol a lehetetlen lehetségessé válik, és amely energiához kapcsolódva fejlődhetünk emberként, lélekként egyaránt.

Nevezhetjük ezt Energia térnek, hívhatjuk  Teremtő-nek, Istennek, Szellem-nek, Mező-nek, Mindenség-nek, akár rózsaszín ködnek is...a lényeg pusztán annyi, hogy megengedésben legyünk azzal a ténnyel, hogy van lehetőségünk változtatni az életünkön, pusztán a szándékunk által. Ebben a térben lenni nem valamilyen kiváltságos dolog. Minden ember születési joga, hogy ebben a térben, ekként a térként létezzen. Az út az, hogy felfedezzük magunkban Isteni mivoltunkat és ezzel változást idézzünk elő a saját életünkön keresztül a világban. Ez a létezés törvénye. "

Varga Csilla

Időtartam

60 vagy
90 perc

SZEMÉLYESEN IS

elérhető a
NézőpontVáltás Önfejlesztő Központban

ONLINE IS elérhető

telefonos konzultáció
keretében
Ha te is megtapasztalnád ezt a csodát, szeretettel várlak egyéni konzultációra, tanfolyamra egyaránt!

Ha gondot okoz a személyes megjelenés, akkor a konzultáció telefonon (Magyarország területén belül az én telefonszámlám terhére) illetve Viber vagy Facebook Messenger mobil alkalmazáson keresztül is elérhető! 

Regisztrált ThetaHealing Instructorként adatlapomat a ThetaHealing® hivatalos oldalán itt találod.
A tanfolyamokról bővebb információt, leírást itt találsz: ThetaHealing® tanfolyamok

Egyéni konzultációra az alábbi űrlapon tudsz bejelentkezni. Amennyiben szeretnél értesülni a megrendezésre kerülő programokról, valamint a tudatosság, önismeret, párkapcsolat, személyes jól-lét, boldogság témákban a legújabb blog írásokat még a megjelenés pillanatában olvasni, kérlek iratkozz fel a havonta egyszer megjelenő HÍRLEVÉLRE. Minden hírlevélre történő feliratkozással automatikusan lehetőséged nyílik a NézőpontVáltás közösségéhez egy zárt csoportban csatlakoznod a Facebookon. 
A lehetőség szabadon választható, ehhez kérlek küldj egy felvételi kérelmet a facebookon keresztül.

Fontos! - A NEM kis betűs rész:

ThetaHealing® egy csodálatos technika, melyet használóik a világ számos országában használnak önmaguk életminőségének jobbá tételére, intuitív képességeik fejlesztésére, illetve az esetlegesen már kialakult betegségeik lelki okainak megértésére. A "ThetaHealing® " egy amerikai szervezet, a ThINK® által bejegyzett szabadalmaztatott védjegy. Függetlenül a módszer nevének magyar jelentésétől a ThetaHealing technika alkalmazói nem végeznek semmilyen hagyományos értelemben vett gyógyítói tevékenységet. 

A Theta Healing egy olyan energiagyógyászati technika, melyet hivatalosan nem hagyott jóvá szakképzett egészségügyi szakember, államilag elismert orvosi vagy gyógyítói szakmai testület. 

Fontos!

2020.02.15-hatályos jogszabályi rendelkezés, vagyis a "kuruzslótörvény" miatt

A szolgáltatások

A fent kínált szolgáltatások közül egyik sem hagyományos értelemben vett gyógyító technika, és azok egyike sem tartozik a nem konvencionális gyógyító tevékenységek közé, így azok bármelyikén résztvevő egyén számára sem ígér gyógyulást. A Szolgáltató által alkalmazott bármely technika, módszer NEM helyettesíti az orvosi diagnózist, gyógyszeres kezelést, szakvéleményt, kezelést, vagy terápiát!

Varga Csilla

egyéni vállalkozó, mint Szolgáltató a jelenlegi Magyarországon hatályos vonatkozó jogszabályok értelmében kijelenti, hogy pszichés vagy fizikai betegséget nem kezel. Szolgáltatóként nem végez semmilyen egészségügyi, gyógyítói, orvosi, vagy pszihoterápiás tevékenységet, továbbá nem vállal felelősséget az ebből adódó félreértésekért, esetleges egészségkárosodásért.

Az ügyfél

bármely -a szolgáltató által kínált- szolgáltatásra elküldött jelentkezésével, illetve annak igénybevételével, elismeri és kijelenti, hogy mindezen információk ismeretében van, megértette, és elfogadja azokat.
Továbbá kijelenti, hogy kizárólag saját felelősségére vesz részt bármely egyéni, vagy csoportos programon a NézőpontVáltás Önfejlesztő Központban.
Navigáció
Kedves leendő ügyfelem!
Ha bármilyen kérésed, kérésed, vagy megjegyzésed van a szolgáltatásaimmal kapcsolatban, kérlek, fordulj hozzám  bizalommal a kapcsolati űrlap elküldésével.
Szeretettel várlak egyéni konzultációra, tanfolyamra, egyéb programra
előzetes bejelentkezéssel a NézőpontVáltás Önfejlesztő Központban! 
A személyes találkozásig, 
Üdvözlettel: 
Varga Csilla
Elérhetőségek:

NézőpontVáltás Önfejlesztő Központ

6721 Szeged, Juhász Gy. u.23. fsz.1.