Intuitív Anatómia

ThetaHealing® Intuitive Anatomy

2019.10.08-26.

 

Erre a kurzusra haladó thetásokat várok, akik 

  • fejlődni vágynak, 
  • szeretnék fejleszteni az intuitív képességeiket, 
  • vágynak mélyebb megértést, és rálátást kapni a bennük zajló folyamatokra, 
  • nagyobb gyakorlatot szerezni a test szkennelésének technikájában
  • valamint kellő elhatározással felkészültek a 15 napos utazásra az emberi testben

Ezen a tanfolyamon nem a klasszikus értelemben alkalmazzuk a gyógyítást, ezért semmilyen előzetes anatómiai ismeretre sem lesz szükséged. Ezalatt a kurzus alatt intuitív módon térképezzük fel az emberi testet.

Minden nap részletesen végigvesszük az adott szervredszerekhez tartozó hiedelmeket, és az ezen hitrendszerek mentén nagy eséllyel kialakuló betegségeket.

Mindezeket Vianna Stibal közel 45 000 egyéni konzultáció/ leolvasás alkalmával gyűjtötte össze, ezen ismeretanyag szolgált alapjául ennek a kurzusnak.

A képzés folyamán kisfilmek, letöltések, intuitív szkennelés/ leolvasás, érdekes gyakorlatok, és mély megértések, felismerések várnak.

A tematika a következő:

Minden nap egy szervrendszert fogunk végig venni az alábbiak szerint:

  1. nap: Mikróbák (gombák, baktériumok, paraziták,vírusok) + nehézfémek
  2. nap: Csontrendszer
  3. nap: Hormonrendszer
  4. nap: Emésztőrendszer
  5. nap: Tüdő és légzőszervrendszer
  6. nap: Szív és keringési rendszer
  7. nap: Nyirokrendszer
  8. nap: Szaporító-és kiválasztó szervrendszer
  9. nap: Izmok
  10. nap:Idegrendszer
  11. nap: Bőr
  12. nap: Agy
  13. nap: Szem
  14. nap: Fül
  15. nap: Teljes test

Továbbá minden nap egy rövid videó film segíti a munkát, mely szinesíti a tanfolyamot, és rálátást ad az adott szervre-, szervrendszerre anatómiai szempontból is.

A megszerzett tudásnak minden tekintetben a betegségek intuitív megközelítése a célja, mely sikeresen alkalmazható a hagyományos orvoslás kiegészítéseként.

Sikertörténetek sora bizonyította már a módszer hatékonyságát, és most számodra is lehetőséget ad egy igazán mély belső utazásra. Ráláthatsz az összefüggésekre saját, valamint a hozzád érkező kliensek betegséget okozó hiedelmeire, mintázataira. Felismerve és megváltoztatva ezeket, újabb utat nyithatsz az egészség felé.

Mi a te nyereséged?

részt veszel egy intenzív önismereti folyamatban, ahol:

  • Hatalmasat fejlődik az intuitív látásod
  • Bővíted anatómiai ismereteidet
  • Mélyebb megértést kapsz az emberi test működéséről
  • Meglátod és megérted az összefüggéseket a test betegségei- és a saját ill. mások hiedelmei között
  • Mély barátságokra tehetsz szert
  • Napi min. 2x2 ásás ( oda-vissza), ez 30-30 a 15 nap alatt..., ami önmagában egy nagyfokú fejlődést jelent 
  • Mivel a gyakorlatok során nemcsak magadon, hanem a társaiddal is dolgozol, ezáltal a konzulensi képességed is óriásit fejlődik
Egyéni folyamataidban támogató segítőd leszek, és folyamatosan biztonságos, szeretetteli légkörben fejlődhetsz.

Előképzettség szükséges!:

További nálam végezhető TH tanfolyamok:
A tanfolyam ideje teljes három nap 9:00-16:00-ig, 1 óra ebédszünettel, valamint de. és du. egy-egy 15 perces szünettel, vagy megegyezés szerint-nagyobb szünet nélkül-lehetséges a korábbi befejezés is.

A tanfolyam sikeres elvégzése után a résztvevők 
  • megkapják a Think® által kiállított hivatalos oklevelet
  • regisztrációs lehetőséget a központi ThetaHealing honlapon a www.thetahealing.com-on
  • fejlődési lehetőséget, hogy kiterjesszék intuitív képességeiket a további tanfolyamok által szerte az országban vagy akár külföldön

Amit a tanfolyamon én biztosítok számodra: 

  • Hivatalos ThetaHealing IA munkafüzetet (nyomdai fűzött)
  • Anatómiai atlasz könyvet
  • Ásványvizet, teát, kávét, és aprósüteményt a tanfolyam szüneteiben
  • Kényelmes, karfás székeket
  • Barátságos, igényes környezetet
  • Hűtő, valamint mikro használatot 
  • Családias légkört, jó hangulatot, jókedvet
  • Folyamatos támogató jelenlétet
A tanfolyam ára a ThetaHealing Központ (THInK®) által nemzetközileg meghatározott 1700 USD + deposit 
(azaz a tanfolyami díj, plusz a kalkulált járulékos költségek = terembérlet, felszolgált étel, ital, rezsi, esetleges utazási és szállás ktg.)- mindez magyar forintban: 
495.000 Ft

Mindemellett Vianna Stibal lehetőséget ad minden ThetaHealing Instruktornak, hogy kedvezményben részesítse azon jelentkezőit, akik ennek szükségét érzik. Így az ösztöndíj (kedvezmény) igénylése által elérhetővé válik a tanfolyam elvégzése azok számára is, akiknek nehézséget okoz a teljes tanfolyami díj kifizetése.
Ez a lehetőség mindenki számára elérhető.
Ösztöndíj, valamint részletfizetés is igényelhető.
Amennyiben élni szertnél a lehetőséggel, kérlek írj az alábbi e-mail címre egy pár soros indoklást, hogy miért kéred az ösztöndíjat.

Jelentkezni az Intuitív Anatómia tanfolyamra:

  • A jelentkezési lap kitöltésével (lejjebb), 
  • valamint 100.000 Ft előleg befizetésével lehetséges személyesen vagy átutalással. ( az űrlapon válaszd ki a fizetési módot, az átutaláshoz szükséges adatokat a válasz e-mailben küldöm)
Nem számít, mikor, kinél végeztél, gyere bátran, akkor is, ha csak ismétlőként jönnél, szeretettel várlak!

Amennyiben a kiírt időpont nem felelne meg neked, kérésre más időpontban, más városban is van lehetőség. Ha kedved támad a szervezéshez, kérlek keress meg e-mailben, hogy a kedvezményes lehetőségekről tájékoztathassalak.

Csodás utazásra hívlak, gyere és tarts velem!
Ha készen állsz, élj a lehetőséggel, és jelentkezz most: 

Jelentkezek a tanfolyamra

Nyitott vagyok a csodákra!

Melyik ThetaHealing tanfolyamra jelentkezel? *:








A résztvevő neve *:
E-mail címe *:
Telefonszáma: *:
Az előleg számla összegét *:

További kérdésem:

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

Varga CsillaThetaHealing® Instructor